• мягкая мебель Днепропетровск
  • шкафы купе Днепропетровск
  • кухни Днепропетровск
  • Cikkek / Interjúk

    Közel a horizonthoz - Hammerworld Magazin

    Uzseka Norbert - 0000. 0.

    A Watch My Dying első albuma Klausztrofónia címmel jelent meg múlt év végén. A rendkívül komplex, súlyos és zúzós zenét tartalmazó anyagról, mely második lett a Hangpróbánkon, Veres Gaobr énekes és Bori Sándor gitáros beszéltek Uzseka Norbertnek.

    Utoljára 2003 elején volt Veletek interjú, akkor még úgy terveztétek, az év végére meglesz a lemez is. Miért az egy éves késés?
    "A tagcsere a legfőbb ok, László kiválása – mondta Sándor. – Rendezni kellett a sorokat a zenekarban, fel kellett állítani egy új struktúrát. László dalíró volt, és nem alakult ki automatikusan, hogy hogyan szülessenek az új nóták. Új munkamódszert kellett kialakítani, mert az akkori már nem tudott volna működni László nélkül, legalábbis velem nem."

    Hogy íródnak a dalaitok? Milyen lelki állapot, fizikai körülmény, vagy bármi egyéb kell ahhoz, hogy akár zene, akár szöveg szülessen?
    "Én dalokban gondolkodom, és nem témákban, ami – mint említettem – némileg eltér a 2003 előtti wmd munkamódszerétől. Amíg csak riffek vannak, általában meg se mutatom senkinek. Kész nótát szoktam vinni, amit megvariálgatunk, ha szükséges. Közel 10 éve írok dalokat, ha volt zenekar, ha nem. A zeneszerzés nem kitüntetett időszak, inkább az életem része. Azért persze vannak és lesznek nóták, amit közösen hozunk össze, de a Klausztrofónia esetében ez volt a ritkább. Hogy egy dal megszülessen, nem kell se jó, se rossz kedv, inkább idő. Ebben a műfajban ez jön alapból, ennyi. Egyébként az a tervem, hogy az egyéb zenéimet is forgalmaznám Innersight néven, de még nem tudom pontosan."
    "Az idő és a kreativitás mellett azért ez egy nagyon intenzív emocionális folyamat is egyben. A szövegek úgy jönnek, mint egy vesekő, vagy egy rossz fog. Jobb, ha "kint van", de addig nagyon sok a munka" – magyarázta Gaobr.

    Több helyen vettétek fel az anyagot. Hogy zajlott a stúdiózás?
    "A gitárokat, dobokat a Bakery-ben vettük fel. Basszus és ének a Grape stúdióban készült, ill. a kiegészítő gitársávok is. Aztán vissza a Bakery-be, és ott keverés és master. A szintiket otthon csináltuk. Elég sok időnk volt a stúdióban, nem dolgoztunk kapkodva, és ez nagyon hallatszódik. Varga Pici és Straub Dezsi nagyon jó szakemberek, és jó barátaink. Mindannyian sokat tanultunk ebből a lemezből, és főleg jó dolgokat. Mindenki büszke a végeredményre, pedig sokan vagyunk maximalisták."
    "A technikai megoldások mellett stilisztikai javaslataik is voltak, tehát producerként is részt vettek az anyag létrejöttében. Csak a legjobbakat tudjuk mondani a srácokról, onnantól kezdve, hogy a lemez kedvéért teljesen kompatibilissé tették a két stúdiót."

    Az album második lett a Hangpróbán, és úgy látom, a közönség is jócskán rámozdult. Minek köszönhető ez? Hiszen semmivel sem lett könnyedebb a zene.
    "Nem tudom, talán azért, mert jó lett a lemez. A szövegeket mindenki érdekesnek, izgalmasnak tartja, ha metálos, ha nem. A hangzás is nagyon jó, sokak érdeklődését felkeltettük, zenészekét is. Mivel teljesen magunkat adjuk, az azt jelenti, hogy ha jó, akkor nagyon jó és nagyon szeretik, ha meg rossz, akkor a kutyát se érdekli. Akik eljönnek wmd koncertre, megkapják, amit tőlünk várnak, legalábbis remélem."
    "És persze az elmúlt másfél-két évben többször is végigjártuk az egész országot. Hála az égnek, egyre több médium, fórum létezik, ahol lehetőséget kaphatnak a súlyosabb zenék is, de az igazi terep mégis a koncertezés. Ez a legjobb az egészben, látni testközelből az emberek reakcióját. Rengeteg energiát tud adni. A lemez is jól megy, az első két hónapban annyi ment el belőle, mint a Húsmágnesből fél év alatt."

    Azt gondolom, lenne értelme akár dalról-dalra átnézni, melyikről mit érdemes tudni, zeneileg és szövegileg egyaránt!
    "Az Idomtalan volt az első nóta, ami kész lett. Egy igazi tarolás, nincs melléduma. Aki letölti a honlapunkról és túléli, annak be fog jönni az egész album J"
    "A szövege arról a kényszerről szól, ami olyan munkára prostituálja az embert, amit szívből gyűlöl."
    "A Carbon igazából egy régi dalom, még a wmd előttről, de úgy gondoltuk, ez beleillik a képbe, sőt, új lehetőségeket tár fel. Az ének szerintem nagyon jó benne, gaobr meg is szenvedett vele rendesen. És hát ő lett a sláger."
    "Mikor kialakult a táncos középrész, nyerítettünk, hogy popos szöveg kell rá! Direkt neki is feküdtem ezeknek a "jó magyaros" rímeknek, mint vár-már, ég-még… Első hallásra tényleg olyan, valami sláger egy szakításról, de ha jobban átnézi az ember, azért nem lett valami egyszerű a végeredmény, haha! A Klausztrofónia az elidegenedésről szól, a refrénje jól szokott működni koncerteken, mindenki elsőre megjegyzi, haha! A Nullpont egy elég markáns darab lett. Laza kis elektro-dal, amibe a hangszereléssel és az effektekkel sikerült egyfajta irónikus ízt is beletenni. A Horizont 16:9 – ez egy szélesvásznú képarány – a kéretlen tanácsokról szól, meg arról, hogy mindig van valaki, aki meg akar menteni saját magadtól, ha kell, ha nem. A Technika Angyala egy igazán gyors nóta, én spec. már nagyon régóta hiányoltam egy ilyet. A szövege megint tréfa. Arról szól, hogy azok az arcok a reklámokban, a mosógépszerelő, a fogorvos, a fátylas csaj a mosógép tetején, stb. TÉNYLEG azok a jószándékú, önzetlen emberek, akik egycsapásra megoldják az életünket. A refrénben egy sötét és misztikus bankkártyás tranzakció történik, de nem kell komolyan venni. A Túladagolt Időben nem a narkóról van szó, hanem arról, hogy nem marad idő méltósággal megöregedni. Mindenhonnan ez a görcsös, béna mindenáron-maradj-fiatal propaganda jön, kigürcöljük a belünket is, mert azt hisszük, hogy mindenre ráérünk később is… persze… A Nicht Vor Dem Kind bizonyos multicégek szemétségéről szól, tisztelet a kivételnek. Jönnek, beletapossák a szaros lábukat az emberbe, aztán odébb is állnak. A Gyúlékony Csírában az a késztetés van, hogy valami értelmeset kell kezdeni az élettel, csinálni valamit, amit le lehet tenni az asztalra. Különben mit lehetne mesélni az unokáknak? Ettem, ittam, pénzt kerestem, kész? A B-terv arról a pontról szól, ahonnan nincs hová továbbhajtani, visszafordulni meg már nem lehet."
    "Kiemelném a dalokból a Nyers hátat, mert szerintem ott a legnagyobb az összhang a zene és a szöveg között. Olyan, mint egy film, bár ez általában is igaz a lemezre, része volt a koncepciónak. Ja és a kritikákkal szemben meg kell védjem a Gyúlékony Csírát. Ez nem zenei, hanem hangulati mélypont, és ez nagy különbség. Szerintem majd később, sokadik hallgatás után fog leesni az embereknek, hogy mekkora irdatlan erő van benne. A lemez egyik legnagyobb súlytásának tartom."

    A záró dal, a Kék ég, zöld fű legalább annyira mellbevág a szépségével, mint az egész előtte elhangzó zúzás...
    "Szerintem is különleges dal. A lemez szempontjából jó ötletnek tűnt, hogy a súlyos hangzású és hangulatú dalok végére tegyünk egy levegősebb lezárást. Ezt a dalt egy szál gitárra írtam 19 éves koromban, még az akkori gitártriónkhoz. Most előszedtem, kicsit meghangszereltem, és gaobr írt hozzá egy érzékeny szöveget. Szerintem optimista lezárás, de van, aki ettől a daltól is fél J. Amellett, hogy akusztikus, a dal kiteljesedésénél szinte szétfeszíti az embert."
    "Emberi hangfoszlányokat is lehet hallani a háttérben. Ezt egy házi vidófelvételről szedtem le, ami életem egyik legboldogabb napján készült, anno mikor születése után elvittem a lányomat bemutatni a nagycsaládnak. Lehet is hallani rajta a fényképezőgép hangját, ha figyel valaki."

    Elsőre el sem akartam hinni, hogy a Nullpontban tényleg Mario tangóharmónikázik... Ő hogy került a képbe?
    "Közvetve, ő egy barátunk barátja. Igazából sajnos nem is találkoztunk személyesen, elküldtük neki a nótát, mire ő kellőképpen meg is döbbent, haha! Azt mondta, inkább a dallamos rockzenét szereti, de tetszett neki a kihívás. Otthon a házistúdiójában felrántott két szólót és postafordultával el is küldte. Ezúton is köszönjük a segítséget! Rengeteget hozzáadott a része a dalhoz, teljesen megváltoztatta a hangulatát."

    Bár nincs ezzel mindenki így, de én személy szerint úgy érzem, a Klausztrofónia egy rendkívül súlyos, sötét, szövevényes és lehangoló anyag. Felmerül a kérdés, hogy mennyiben tükrözi ez a zenekar tagjainak személyiségét?
    "Mindenképp tükrözi a személyiségünket, hiszen ez egy nagyon "lelki" anyag. De ez nem mindig jó, könnyen a közérthetőség és eladhatóság rovására mehet... Mi azt gondoljuk, hogy ritmikailag mindenképp egyszerűsítettünk, kicsit letisztultabbak a nóták, viszont a hangszerelés és az érzelmi szál sokkal szövevényesebb, komplexebb. Nem akarunk extrémek lenni, se szélsőségesek, ez így sikerült, és talán épp ettől erős. Ha valaki azt mondja, nem elég szélsőséges a korábbi anyagokhoz képest, én örülök neki. Ezzel együtt nehéz anyag lett, de esküszöm, nem akartam :) Én semmiképp se a negatív hajlamaimat élem ki a wmd-ben, sőt, erőt merítek belőle, és ez is az elsődleges célom. Szerencsére néhány lemezkritika ráérzett erre, és persze a rajongók is. A Klausztrofónia számomra nem negatív, inkább meglök hátulról, vagy ad egy észhez térítő pofont :)"

    Merre lesztek láthatóak mostanában?
    "Év elején lesz egy koncertsorozat a Megazetor és a Dim Vision zenekarokkal, érdemes lesz rájuk odafigyelni! De itt-ott játszunk majd Relikviáékkal, Wackorékkal, Fürgéékkel, CDT-ékkel is. Ott leszünk Pesten, Nyíregyházán, Debrecenben, Kazincbarcikán, Szolnokon, Esztregomban. A legnagyobb bulinak a MetalMania fesztivál ígérkezik, a Pecsában, ahol az Apocalyptica, a Cradle Of Filth és a Moonspell lesznek a headlinerek. Szlovákiába is mindenképp szeretnénk ismét eljutni. Sok barátunk lakik odaát, nagyon szeretünk náluk játszani, csak nincs még ottani állandó segítségünk, így esetleges a dolog, meghívásfüggő."
    Honlap: www.watchmydying.com



    « vissza
    SZAVAZÁS
    Melyik a kedvenc dalod a Moebius lemezről?