Már majdnem vége a nyárnak, így már csak egy buli van talpon a vidéken. Augusztus 27-én a budapesti Dürer Kertben ünnepli a Rockélet Magazin az egyéves szülinapját. Tovább »
Intergalaktikus kémeink jelentették, hogy a Watch My Dying (ál)néven futó vogon horda két solymári és két csolnoki rajtaütés után a dorogi Pala-tó partján fog partra szállni július 24-én. Az estét pedig a Kacsa névre hallgató pángalaktikus gégepukkasztó lelőhelyen fogja eltölteni. Tovább »
Kissé felpörögtek az események a zenekar körül az utóbbi napokban. Először is meghívást kaptunk a SEGÉLYKONCERTRE AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKÉRT, amely a budapesti Dürer Kertben kerül megrendezésre június 18-án. Tovább »
Mi sem lehet csodálatosabb egy rockernek mint egy hétvégén megnézni a Metallica-t, másnap pedig ingyen megtekinteni a magyar metal mezőny egy komoly szeletét. Tovább »
A tribalmetalcore-ban utazó Cadaveres és a matek metalos Watch My Dying együtt fog turnézni Európában április-május folyamán.
Többek között a következő városokban fognak fellépni: Berlin, London, Wolfsburg vagy Arad. Ez a turné egy régóta várt dolog
mindkét részről, hiszen Magyarországon már rengetegszer lépett fel egymással a két csapat és itt volt az idő egy kis
határokon túli őrületre! Tovább »
A Moebius album lett "2009 legjobb stúdióprodukciója" a HangSúly zenei díjkiosztón. Ez a dolog nemcsak a zenekarnak, hanem az Audioplanetnek és a Grape Stúdiónak is szól természetesen (és persze a Regentnek:). Eddig még semmilyen díjat nem nyertünk, úgyhogy köszönjük szépen és gratulálunk a többi nyertesnek. Tovább »
A Watch My Dying kisebb pihenő után áll a deszkákra márciusban. A szabadságra hosszabb ideje szüksége volt a csapatnak, mivel tavalyi év végére több tagnál Samsonite-ok nőttek a szem alá. Hiába, a család, zenekar, munka hármasa hosszú távon hasonló eredményeket ér el, mint a 3 év folyamatos világturnézás. Azért igyekszünk rágyúrni az utóbbi dologra is, úgyhogy tavasszal játszunk Németországban, Angliába és Erdélyben. Pontos dátumok a koncertmenüben. Idegenbe szakadt hazánk fiai, reméljük meglátogattok minket! Tovább »
A régóta várt és igért Watch My Dying EP, ami "-1" névre hallgat, letölthető innen: "http://www.concertphotos.hu/letoltesek/23-zenek.html" (alul a direkt link). Tovább »
Különleges lesz az idei év vége, hiszen a Watch My Dying sosem játszott még december 31-én. Idén viszont érkezett egy felkérés a szegedi Garabonciásból, amire örömmel mondtunk igent. Tovább »
A Watch My Dying pénteken a gödöllői Trafóban játszik a Dalriada és az Ideas társaságában. Nagyon-nagyon régen játszottunk a Trafóban, úgyhogy kimondottan várjuk a koncertet. Komoly gyalu várható. A múlt hétvégi salgótarjáni buli is jól sikerült, pedig több hátráltató tényező (munkahelyek, időjárás, rendőrök) is próbálta elrontani a szórakozásunkat.
Jövő hétvégén meg Szeged/Zenta következik, ami a kedvencünk már régóta. A vendégek a szerb Decontrolled, a Dózer.hu és a Conan’s First Date lesznek. Tovább »
A WMD november 21-én ünnepli a 10. születésnapját. A buli alkalmával elő fogunk venni korábbi turnédíszleteket. Lesznek zászlók, oldal és háttér vásznak a színpadon, a babák viszont szétrohadtak, úgyhogy ők végleg nyugdíjba mentek. (Apropó akinek, van kedve bíbelődni ilyesmivel csinálhatna nekünk valamit:) Előásunk dalt a Rendszerhibáról, lesznek fel és átdolgozások, illetve várhatók érdekes, áthangszerelt számok is, persze azért minden meglepetést nem árulunk el...inkább gyertek el és ünnepeljetek velünk! Az biztos, hogy ez a koncert nem olyan lesz, mint bármelyik másik. Tovább »
Először is köszönjük mindenkinek a részvételt az őszi koncerteken! A Mahasz listán egyáltalán nem szereplő új albumunk sok mindenkihez eljutott, örömmel konstatáltuk, hogy mindenkinek remekül megy a twist-es szinkrontapsolás. Tovább »
Október 12-vel indul a 42. hét és ilyenkor igyekszünk meglepetésekkel kedveskedni a rajongóinknak, úgyhogy akciózunk egy jó nagyot a butikban. Minden nem Moebius-os CD és rövid ujjú póló 1000 Ft-ért kapható a héten (október 12. és 18. között). Az ingek meg csak 4000 Ft-ba kerülnek 5000 Ft helyett, de csak M és XXL méretünk van. Az akció vonatkozik a nyomdai megrendelésekre és a pénteki esztergomi koncertre is. Tovább »
Köszönjük szépen az összes résztvevőnek a megjelenést a 7. Stagediving Fesztiválon, 19-én, a Dieselben. A WMD kiváló alapanyagot tudott rögzíteni a később WMDVD-hez. Most direkt nem szóltunk előre, hogy felvesszük, de ugye nincs harag? Tovább »
Az 1-én, az MTV-n debütált Moebius klip megtekinthető a youtube-on is a lenti linken. A már egy szemledíjat begyűjtő animáció az MTV stábjának is elnyerte a tetszését, úgyhogy az eddig legtöbbet pörgött WMD klip lehet belőle. Tovább »
2009. szeptember 1-én minden kedves érdeklődő - vagy aki csak véletlenül akkor nézi a tévét, mert máshol nincs jobb, és pont odakapcsol - láthatja a 4 hónapig készült, de már akkorra régen elkészült legújabb, első és egyetlen animációs klipünket, a Moebius-t, az MTV Headbanger’s Ball műsorában. Tovább »
Mivel a hétvégére az időjárás-jelentés azt jósolja, hogy igazi jó meleg lesz, a válasz arra a kérdésre, hogy "Hol töltsük a hétvégét?", a következő: "A WMD-Days-en, Csolnokon."
Június 12-én megelent a Moebius, azóta sokan megvettétek, aminek nagyon örülünk, és köszi a jelen körülmények között is erdeti CD-hez ragaszkodóknak. Valamint mégtöbben letöltöttétek, akiknek csak örülünk. Tovább »
A Watch My Dying, Moebius című albumának megjelenéséhez kapcsolódóan június 17-én 19-22 óra között ingyenes közönségtalálkozóra kerül sor a budapesti After Music Clubban. A hely régen Marco Polo néven üzemelt, ahol rengeteg emlékezetes WMD bulira került sor. Tovább »
Gyereknap alkalmából megjelent a várva várt Moebius, A Film.
Az 50 perces mű a hamarosan megjelenő WMD album elkészítését mutatja be, megspékelve némi koncertanyaggal és személyes interjúval.
Az anyagot Gaobr készítette... Tovább »
Múlt hét közepén felkerült a Watch My Dying myspace oldalára a Hattyúdal audio változata. Most itt a klip hozzá, amit stúdiós felvételekből rakott össze a zenekar énekese, Veres Gaobr. A link: http://www.youtube.com/watch?v=E207vOdhZrs Tovább »
Keverési fázisba érkezett a Moebius album. Jaya vért izzadva varázsolja össze a zenekar által az utóbbi fél évben rögzített sávokat az atombunkerben, azaz az Audioplanetben. Nagyon rajta vagyunk, hogy megjelenjen az album júniusban, Tovább »
Az utolsó simítások történnek az új WMD albumon, ami hamarosan Moebius címmel jelenik majd meg. A zenekar 13 dalt rögzített, ebből most 10 lesz a lemezen, a többi még ebben az évben jön majd ki egy speciális EP formájában. Tovább »
Lassan elérkezünk a március 13-i péntekhez, mely pénteken a Dürer Kert minden bizonnyal ideális helyszínné válhat Jason kalandjai következő epizódjának leforgatásához. Tovább »
2009. február 15-én változás történt a Watch My Dying soraiban. Kovács Attila gitáros személyes természetű indokokra hivatkozva kiszállt a zenekarból. Tovább »
Hosszas kérlelés után feltettük a weboldalunkra (http://watchmydying.com/hu/disco/) Fényérzékeny szövegeit. Most megnézheti minden kedves letöltős rajongó, hogy koncerten helyesen énekelte a "vizsgálatra idéz be a hivatal" részt. Tovább »
A VI. Stagediving Fesztivál (2009/01/10) a Dürer Kertben (Budapest XIV. kerület Ajtósi Dürer sor 19-21.) kerül lebonyolításra és nem az előzetesen tervezett és hirdetett Ráday Music Pubban. Tovább »
November 18-án éjféltől, illetve 22-én, 20 órától az MTV, Headbanger’s Ball műsorában láthatjátok a Watch My Dying két tagját, Veres Gaobr énekest és Bori "Naman" Sándor gitárost. Tovább »
Szeretnénk folyamatos tájékoztatni a rajongókat a harmadik Watch My Dying lemez felvételének a részleteiről. Ezért beüzemeltük - az eddig nem túlzottan (ki)használt - myspace blogunkat. Tovább »
Amikor 2005-ben megszerveződött az első Stagediving Fesztivál, álmunkban sem gondoltuk volna, hogy öt alkalmat meg fog élni az ügy. Sőt, 2009 januárjában érkezik a hatodik epizód. Tovább »
Lementek a nyári utószezon koncertjei és már itt van az ősz, itt van újra. Egyből novemberrel kezdett az évszak, de sebaj, a klubokba nem esik be az eső. Tovább »
Jön augusztus 8-9-én a III. WMD-Days, aminek már ezerrel folynak az előkészületei. Az oldal fut már a watchmydying.com/wmddays címen, de pár dolgot elmondunk azért a mókáról. Tovább »
Hétvégén rendesen tele lesz a csőnacink, mivel több ezer ember előtt fogunk előadni két veretes Tankcsapda klasszikust, a Bárányt és a Lopott könyveket. Tovább »
Örömmel jelentjük be, hogy idén ismét sor kerül a Watch my Dying nyári táborára, a WMD-Daysre, amely már a harmadik a sorban. Büszkén mondhatjuk, hogy két éve hagyományt teremtettünk. A D-Days idén új helyszínen - Csolnokon, de a régi hangulatban kerül megrendezésre. Az egyik különlegesség Bori Sanyi (WMD) szólóprojektje, az Innersight koncertje lesz. És idén kerül először megrendezésre a DDAYS TEHETSÉGKUTATÓ, amelyre várjuk fiatal zenekarok jelentkezését. További információért látogassatok el a fesztivál honlapjára: http://watchmydying.com/wmddays/ Tovább »
A múlt szombati koncert a JMB Fesztiválon sajnos a zenekaron kívül álló szervezési okok miatt elmaradt. Mindenkitől elnézést kérünk, aki kíváncsi lett volna ránk, ez most nem rajtunk múlott. Tovább »
Blékó-blékó! Ma (05/22) ingyenes WMD koncert lesz az After Music Clubban (ex-Marco Polo, Bp, VII. Nyár u 6.) A koncertre a szerb black metalos The Stone-k kértek fel minket az uccsó pillanatban, azért nem tudtatok róla. A harmadik zenekar az északi metalos 1 Kill Embrace lesz. Gyere el és megiszunk valamit! Tovább »
Elkészült a klip a Sztereotip (Állami Sláger) című dalra a februári Hajós buli felvételeiből. Külön köszönet Áronnak és Mikinek! Az első WMDVD kiadására csak jövőre kerül sor, és az is biztos, hogy lesz még rögzítve más koncert is, mivel a Stagediving Fesztről készült felvételt teljes egészében nem lehet felhasználni technikai problémák miatt. A klip letölthető a WMD oldalról, megnézhető a Youtube-on és a Myspacen, illetve hamarosan látható a zenei TV műsorokban is. Tovább »
A február látszólag lazázva telik, de ha minden igaz, akkor fogunk próbálni, ami nagy szó, hiszen tavaly vagy hatot próbáltunk. Drukkoljatok, hogy elérjük a bűvös hetes számot.
Márciusban Esztergomban indítjuk a brutális tavaszt az Insane és a portugál/angol More Than A 1000 társaságában, utána visszatérünk Szerbiába újra, kedvenc helyünkre - a zentai Zeppelinbe történő közös színpadbontásra. A hónap végén pedig az Acélvárost, azaz Miskolcot bontjuk le a Nervekillaz hathatós segítségével. Áprilisban pedig visszatérünk a Kék Pokolba...
Idén tavasszal a határon túl, Zentán kívül, Bécsbe és a Székelyudvarhelyre tervezünk ellátogatni rock koncert céljából. Tovább »
Köszönjök szépen mindenkinek, aki tegnap eljött a hajóra. Életünk egyik legszínvonalasabb koncertjét adhattunk, ami remélhetőleg egyszer kijön DVD-n is.
Összesen 400-an voltunk, amire álmunkban nem gondoltunk volna.
Elindult a jegyelővétel az V. Stagediving Fesztiválra.
Jegyértékesítő helyek Budapesten: A 38 Hajó, Viking, Shark, Hammer ZB, Headbanger, Speed, CD Pince, vidéken: Tickerportal.hu partnerei szerte az országban, illetve postai rendelés a WMD-től.
A buliról részletes infót a hírek rovatban találtok.
Mindig öröm látni, ha elindul valami jó dolog, és folyamatossá válik. A Stagediving Fesztivál egy ilyen történetnek tűnik. 2005 novemberében került megrendezésre először a Kultiplexben, és azóta változó helyszíneken, de azonos minőségű tartalommal zakatol tovább a feszt. Idén először – 2008. február 1-én - az A38 Hajót próbálja megcsáklyázni a Stagediving. Tovább »
A Watch My Dying last minute meghívást kapott az újonnan nyílt Avalon Klubba, december 1-re. Rajtunk kívül fellép a Mantra és az MWS. Budapest egyik legigényesebb rock klubja remélhetőleg elnyeri a Ti tetszéseteket is. Mindenkit sok szeretettel várunk! Tovább »
Mivel az A 38 Hajóval nem sikerült megegyezni a Stagediving 5., tervezett, december 21-i feltételeiről, ezért február 1., péntekre tettük át a bált, ugyanúgy a Hajóra. Tovább »
A nyárnak még koránt sincsen vége. Seregnyi koncert maradt hátra. A Szigeten a Killing Joke kiesésének köszönhetően, még egy órával feljebb csúszott a WMD fellépése, azaz 10-én, pénteken, 19 órakor játszunk a Hammerworld Színpadon, Tovább »
Tavaly rendezték meg először a WMD-Days-t. Kissé bizonytalanul állt neki a Watch My Dying a program szervezésének, de a végeredmény és a remekül sikerült két nap egyértelműen meghozták a kedvet a folytatáshoz. Tovább »
Két és fél év után újra megváltozott a Watch My Dying felállása. Bordás Zoli az utóbbi időben egyéb elfoglaltságai miatt már nem tudott megfelelően koncentrálni a WMD-beli tevékenységére, így május végén a zenekar megvált tőle. Tovább »
A http://watchmydying.com/wmddays/ cím alatt meg tudjátok tekinteni a II. WMD-Days programjait, jegyárait és egyéb hasznos tudnivalóit. Ja és a tavalyi buli képeiből is egy válogatást!
Viszlát július 20-án!
ui: Köszönjük a fesztergomi koncertet a WMD fanoknak! Tovább »
A Fényérzékeny klipje június 12-én fog debütálni a Viva, Megawatt című műsorában, ahol egy interjút is megnézhettek a csapattal. A klipet egyébként közel 4000-en nézték meg az eltelt egy hónap alatt a Youtube-on, és 600 felett van a letöltések száma is a WMD oldalról. Köszönjük! Tovább »
Elindult a IV. Stagediving Fesztiválra a jegyelővétel. A Ticketportál értékesítő-helyein kívül a következő zeneboltokban kapható a jegy 1400 Ft-os áron: CD Pince, Hammer Zenebarlang és Headbanger, illetve megrendelhető a WMD-től a powerground@gmail.com e-mail címen.
A Watch My Dying egy elég izmos hónapon van túl. Február 24. és március 24. között nyolc bulit adtak a srácok, melyek közül kiemelkedett kecskeméti, a kazincbarcikai és a balmazújvárosi. Tovább »
Az idei év egyik legfontatlanabb Watch My Dying eseményére kerül sor március 23-án. A Metal Mania Fesztivál harmadszorra kerül megrendezésre Magyarországra. Tovább »
Múlt héten, Kecskeméten elindult az Outlaw United turné. Az elmaradt decemberi bulit bepótolandó mulatság kifejezetten jól sült el. Köszönet érte a rajongóknak! Ha ilyen lesz az egész turné, akkor biztos, hogy nem lesz okunk panaszra. A héten szombaton (03/03) is egy elmaradást pótol be a csapat Békéscsabán a Bridge To Solace, a Septic, a Black Fever és a Charmadynia társaságában. Tovább »
Remélem mindenki figyeli a naptárat, mivel közeledik 2007 42. napja, ami egy ideje valamilyen WMD meglepetést sejtet. Idén két különlegességgel készültünk. Tovább »
Márciusig utoljára január 27-én lép fel a Watch My Dying a Kultiplexben. A Godsize névre keresztelt fesztiválon a következő csapatok fognak szerepelni a WMD mellett: Zulu, Tech-No-Logic, Country Strike, Lights Go Out, Lady Picture Show. A novemberben megjelent Fényérzékeny dalait már koncertek sorain mutatták be a fiúk, úgyhogy bíznak benne, hogy a Sztereotip vagy az Elsőbbségi ugyanolyan sikert fog aratni, mint a Túladagolt idő vagy a Carbon. Tovább »
A Powerground Management elindította a weboldalát, a www.powerground.hu címen és a WMD merch is a jövőben onnan fog kinyílni, ha a bolt menüpontra kattintatok. Tovább »
Nem akarunk zavarni titeket a Fényérzékeny emésztésében, de muszáj közölni veletek, hogy a december 9-re tervezett békéscsabai buli, nemzeti gyásznap miatt 2007. március 3-ra tolódott át. Mindenkit várunk előző nap, Debrecenben, ahol a Replika, a Szeg és a Blind Myself társaságában játszunk.
Valószínűleg az idei év legfontosabb Watch My Dying hírét olvashatjátok. Hosszas küzdelem, több ezer munkaóra és néhány tönkrement párkapcsolat eredményeként november 10-én megjelenik a Fényérzékeny, a második nagylemezünk. Tovább »
Harmadszorra tör elő a föld alól hat metal banda november 18-án, a III. Stagediving Fesztiválon. A korábbi két bulinak megfelelően ezúttal is több stílus éllovasai fogják porig rombolni a Kultit. Tovább »
Kezd a finisbe érni a WMD lemezfelvétel magyarországi része és azon gondolkodtunk, hogy el kellene hívni pár fanatikust a stúdióba, hogy frissiben teszteljék a cuccot. Tovább »
A legfrissebb hírek az új WMD album munkálatairól...
Helyzetjelentés a stúdióból, és néhány olcsó poén a "Baromság" rovatunk kedvelőinek. Tessék, lehet olvasni! Tovább »
Mivel elég régen terrorkodtunk a postaládáitokban, ezért úgy gondoltuk, hogy itt az idő egy komolyabb infó gomolyag eleresztéséhez. Meg történt is egy s más menetközben... Tovább »
Kettő fontos infót szeretnénk megosztani veletek. Az egyik az, hogy a női szakasz nyomásának engedve készültek Route 42-es női topok, a másik meg, hogy ugyan a vogonokat nem engedték be a Szigetre, de azért WMD logós vogon egyenruhákat, frekvencia zavaró CD-ket be lehet szerezni a Hammer standon... Tovább »
Letölthető egy új WMD dal demója az oldalról. A Traktor, néha Százlábú Sor munkanéven futó dalt az Audioplanetben rögzítettük június és július folyamán. Tovább »
Bori Sándor az alábbi érdekes hírt küldte:
"Fél évet dolgoztam a Star Wars projekten, amely időszak alatt elkészítettem a John Williams eredeti filmzenéinek dobbal és szintetizátorral kiegészített gitárátiratát. Igyekeztem megtartani az eredeti zene felépítést, hangnemet, tempót, melyektől csak néhány esetben kívántam eltérni, ám a "néhol metalos" feldolgozásban mindenféle zenei stílus keveredésére lehet számítani. Április elején már valamennyi tervezett dalt sikerült feljátszani, és csak a hangmérnöki munkák voltak hátra, néhány napja pedig felkerültek a kész számok a www.innersight.hu weboldalára. Tovább »
Rengeteg telefont kaptunk a közelmúltban, hogy lehet-e majd a helyszínen is bérletet kapni a D-Days-re. Igen lehet. Tudjuk, hogy sokan csak mostanában szereztetetek tudomást a buliról, így nem rendelhettetek előre. No para. Lesz bérlet, napijegy is - minden lesz! Tovább »
Igen. Végre elkészült az a ruhadarab, amely a törölközővel kiegészítve megvéd szinte minden kozmikus behatástól a pángalaktikus túráid alatt. A póló neve: 42! Nagyon szép, tényleg – nézzétek meg a shopban. Mi is ezt fogjuk viselni az idei nyáron, leginkább az WMD-Days-en, illetve augusztus 24-én, Magratea-n, a Vogon Feszten. Tovább »
10 ...000 év várakozás után végre megvan a válasz a nagy kérdésre, az egyetlen valódi kérdésre! A válasz pedig nem más, mint: 2006. 07. 21-22! Tovább »
Felhívnám a Tisztelt látogatók figyelmét, hogy július 21 és 22 között megrendezésre kerül a csodálatos WMD-Days. Aki nem tud elmenni egyik nyári fesztiválra sem, nyugodtan látogasson el Pilisszentivánra, az Elízium Sörkertbe és garantáltan jól fogja érezni magát a WMD s barátai társaságban. Tovább »
Úgy fest az ábra, hogy pénteken, Esztergomban új számot fogunk játszani. Már hónapok óta kihallatszik a kopácsolás a WMD műhelyéből, és úgy tűnik, hogy végre – természetesen komoly biztonsági előírások mellett - megmutathatjuk nektek a legújabb torzszülöttet, amely hallatán a legkeményebb hobbi terroristák is ijedt kiscica módjára fognak eliszkolni. Tovább »
Utolsó pillanatban sikerült beüzemelni a május 6-i, II. Stagediving Fesztivál weboldalát a www.watchmydying.com/stagediving címen. Itt minden fontos információ megtalálható a buliról.
Egyéb hír a Watch My Dying háza tájáról, hogy összeállt a második album zenei anyaga. Jelen pillanatban a stúdió keresése folyik, ha minden rendben megy, május végén megindulhatnak az első próbafelvételek és október 20-án fog megjelenni a lemez.
Alakulnak a nyárra a fesztiválok. A Woodrock, a Hegyalja, illetve Fesztergom és a Mágor-Fesztivál szinte biztos, de természetesen a többi szokásos szabadtéri mulatságból is igyekezzük kivenni a részünket. Júliusra még készülünk egy elég speciális dologgal, azonban erről majd később szeretnénk beszélni.
Május 6-án másodszorra kerül megrendezésre a Stagediving Fesztivál. A sikeres tavaly novemberi buli után, idén más helyszínen és nemzetközi fellépőkkel kerül sor a fesztiválra. Az egybenyitott Blue Hell és Vörös Yuk összesen 15 bandának ad majd helyet, amelyek 19 órától játszanak két színpadon. Tovább »
Mától kaphatók a Stagediving Fesztiválra a jegyek az alábbi értékesító helyeken: Hammer Zenebarlang, CD Pince, illetve Ticketportal. Az elővételi ár: 1300.- Ft, a helyszín: 1600.- Ft.
Ne felejtsétek el, hogy szombaton Nervekiller, Angelus, Active Coma a Marco Polo Klubban. Aki hétméteres metalterpeszt akar látni, ne hagyja ki a bulit! Tovább »
Szombaton, Bécsben az ABC tehetségkutató elődöntőjében negyedik lettünk. Utolsó előttiként játszottunk, és amikor lejöttünk a színpadról jó néhányan odajöttek hozzánk gratulálni, mind a zenekarok, mind a szervezők részéről. Tovább »
Nagyon szép koncertet adtunk a Süss Fel Napban, 14-én. Köszönet IHM és Septic zenekaroknak, illetve mindenkinek, aki eljött és együtt énekelte velünk a WMD slágereket. Az est hőse Satandor volt, aki a harmadik szám környékén megfejelte az Imi bőgőjét, aminek következtében dőlni kezdett a vér a felszakadt szemöldökéből. Tovább »
Reméljük mindenki kellemesen töltötte a két ünnep közötti időszakot, illetve a Szilvesztert. Mi nagyon jól éreztük magunkat mindhárom év végi bulin. Szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani, aki a zord időjárás ellenére is eljött a klubokba. Rossz hírrel kell kezdenünk az idei koncertidényt. A január 20-ára tervezett Watch My Dying fellépés Sopronban elmaradt a zenekar hibájából. Az új dátummal kapcsolatos egyeztetés már folyik, remélhetőleg az év első felében sikerül időpontot egyeztetni a Hangárral. Tovább »
Az a helyzet, hogy az alatt a néhány év alatt, amióta létezik a Watch My Dying sikerült elérni, hogy amerre játszottunk, szinte mindenütt, nagyon hangulatos és zúzós koncertek alakultak ki. Ezért köszi az összes rajongónak! Tovább »
Idén még négyszer lehet minket látni. 10-én Zentán, Szerbiában pörgünk. Majd karácsonyi levezetésként nyomunk egy rövid turnét.
December 28-én Esztergomban Hardcore Meets Metal Fever. A Bridge To Solace és a Cadaveres részvételével olvad össze metal és a hardcore/punk színtér. 29-én szokásos Meghaltokmind! Party a Marco Poloban, Pesten, az Empyema segedelmével. Erre a két bulira, aki WMD pólóban jön ajándék kitűzőt kap. Aztán az év utolsó bulija Fehérváron, a Base-ben a Replikáva és a Cadaveres-szel. Tovább »
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy november 8-án, az este 10 órakor kezdődő Viva Megawattban leadásra kerül a Watch My Dying boygroup Nicht vor dem Kind klipje. A filmecske sokkoló képsoraiért Masha felelős. Gyengébb idegzetűeknek a videó megtekintése nem ajánlott. Tovább »
Amint látjátok, felpörögtek az események körülöttünk. Nem akarunk állandóan hírekkel bombázni Titeket, de hát muszáj közölni Veletek az (öröm)híreinket. Készülünk ugye november 12-re, a Stagediving Fesztiválra, de azért más fronton is vannak történések. Tovább »
November 12-én a Kultiplex egy különleges koncertnek ad helyet. A Stagediving Fesztiválon olyan együttesek fognak fellépi, akik szinte sosem (vagy csak igen ritkán) tudnak kitörni a kis klubokból és füstös kocsmákból. Tovább »
Jó régen nem jelentkeztünk, reméljük, hogy hiányoztunk! Kissé összegyűltek a történések, úgyhogy tartalomjegyzékbe foglaltam a címszavakat először, majd jönnek a részletek. Tovább »
A tegnapi Szigetes fellépéshez csupán annyit szeretne hozzáfűzni a zenekar, hogy ugyanaz érvényes rá, mint a hegyaljás bulira: hatalmas nagy köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek, aki ott volt! Azoknak pedig különösen nagy tisztelet jár, akiket rendszeresen látni a koncertjeinken. Tovább »
Utolsó hírlevelünk óta sok minden történt velünk.
Elkezdődtek a fesztiválok, sikeresen helytálltunk eddig mindenhol. Külön kiemelném Hegyalját, ahol életünk egyik legjobb koncertjét adtuk, köszönhetően a sok száz WMD fanatikusnak. Aki nem volt ott annak, annyit mondanék, hogy a Carbontól azóta is feláll a hátunkon a szőr. Tovább »
A Watch My Dying hosszú évek óta kivételes emlékként őrzi a meg a hegyaljás fellépéseket. Idén, július 13-án játszunk 22:15-kor az India Színpadon Tokajban. Tovább »