Nyitólap

III. WMD-Days Flyer Igazándiból nem tőlünk indult a WMD-Days ötlete, hanem Sallai Zsoltitól. A WMD első számú roadja és másodmanagere vetette fel még évekkel ezelőtt, hogy kéne valami Watch My Dyingos lazulós őrületet csinálni egyszer. Igaz, ő Csongrádban (szülővárosában) gondolkodott. Azonban ott megfelelő helyszín hiányában behalt a dolog. 2005-ben játszottunk az Elízium Sörkertben, Pilisszentivánon és utána merült fel bennünk, hogy ott kellene megszervezni egy kétnapos WMD rajongós, zenekaros, haverkodós együttlétet. Itt került megrendezésre aztán az első két Ddays 2006-ban és 2007-ben.

Alapvetoen a célunk az volt, hogy a tagok és a rajongók olyan kötetlen körülmények között lehessenek egymás társaságában, amely mélyebb beszélgetéseket is engedélyez. A koncert után, mint tapasztaltátok, állandóan rohanunk haza, mivel másnap munka, építkezés vagy a család vár. Most végre nem lesz ezzel gond. Simán lehet, hogy azon veszed majd észre magadat, hogy Satandorral hajnali 3-kor Fanótát fogsz énekelni vagy éppen Angelus Csillával és Eszenyi Imivel fogsz keringőzni a WMD koncert alatt, esetleg Kovács Attilával fogsz sakkozni egy sötét zugban, csak fekete bábukkal és narancslevet kortyolgatva.

Az elmúlt két alkalommal sikerült megvalósítani, azt, amit akartunk. Akadt pár nem várt probléma, de egyébként simán lement az egész. Sőt a végeredmény messze felülmúlta minden várakozásunkat. Eleve sokkal többen jöttetek el, mint vártuk, másrészt, akik maradtak sátorozni valami olyan szintű eufórikus élményben részesültek, amelyre kevés példa akad. A zenekartagok és a rajongók közül is többen mondták azt, hogy életük egyik legnagyobb élménye volt a két D-Days. Pedig nem erőltettük a jókedvet, csak egész egyszerűen két napra félretettük a bajainkat és hagytuk, hogy a nyitottság, nyugalom és az ellazulás vezérelje lépteinket. A koncertek mellett az abszolút csúcspont a közös hagymásbab főzés és a vetélkedő volt.

A történet nagyjából itt ért véget tavalyelőtt július 21-én.

A III. WMD-Days új helyen, Csolnokon kerül megrendezésre. (A korábbi helyszínnel a legfőbb probléma az volt, hogy egy forgalmas út mellett terült el és emiatt nem igazán lehetett úgy kikapcsolódni - éjjel meg aludni -, ahogy szerettük volna.) A Csolnok szélén lévő Rendezvénypark szokott helyet adni a falunapoknak, illetve kedvelt helye az ott lakóknak is, ha sátorozni, piknikezni akarnak. A helyszínen folyóvíz, mellékhelységek, illetve tisztálkodási lehetőség adott. A tisztást kisebb erdőségek, azon túl házak veszik körül, ezért a zenei programokat sátorban fogjuk tartani.

Első nap koncertek lesznek a Dózer.hu, az MWS, az Angelus és a Graveyard At Maximum részvételével. Az este különleges fellépése az Innersight lesz, ami Bori Sándor WMD gitáros projektjét fedi. Az Innersight egy ingyenes honlap formájában működik 2005 óta, és eddig 10 lemeze jelent meg mindenféle stílusban. Az együttes alapvetően egyszemélyes, azonban erre az estére kiegészül Straub Dezsővel, akivel együtt fognak szemezgetni az Innersight ezerarcú repertoárjából.

A második nap kerül sor - idén először - a zenei tehetségkutatóra, amelyről külön menüpontban olvashattok. Az ifjú tehetségek után következik az A Losing Season, a 1 Kill Embrace és a Watch My Dying hosszú koncertje. Mindkét nap a hangos programok után filmvetítés lesz.

Szombaton különböző közösségi programokban lehet részt venni. Lesz hagymásbab készítés Attilával, foci, meg persze mindenféle WMD-s mókák.

Infó: powerground@gmail.com vagy 209-625-429


III. WMD-Days hivatalos reklám spot. Az anyagot tavalyi DDays felvételeiből
rakta össze Tóth Ádám.